Kikötő

pszichológiai
rendelő

Pszichoanalízis

A pszichoanalízis: S. Freud által létrehozott lélektani irányzat, kutatási és pszichoterápiás módszer, mely egyúttal a teljes XX. századi kultúrát, társadalmi és tudományos fejlődést is nagyban befolyásolta. Mint gyakorlati megfigyelésekből építkező elmélet összefüggő képet alkotott az emberről, annak "lelki szerkezetéről", és a lelki betegségek eredetéről. A pszichoanalízis képviselői az embert konfliktusos lénynek tekintik, akiben ellentétek feszülnek természetes szükségletei, magatartási elvárásai és a közösségi normák közt. Nagy felismerése, hogy a körülvevő világ, valamint benne önmagunk és kapcsolataink megélésében a realitás csak az egyik oldal - a másik a belső valóság: olyan élmények, érzelmek, emlékek sora, melyeket bensőnek, egyben valóságosnak észlelünk. A világ megtapasztalása tehát egyúttal a korai, személyes élettörténeti események, érzékelések és alkalmazkodások függvénye is. Amennyiben a külső realitás és a belső realitás közötti igények túlságosan ellentétesek, a hozzájuk kapcsolódó emlékek, fantáziák és képzetek egy részét száműzzük a tudatból, vagyis énvédő mechanizmusaink segítségével a tudattalanban tartjuk a konfliktust okozó elemeket. A belső konfliktusok általánosak, minden emberre jellemzőek - így mondhatjuk, hogy a (lelki) betegség legtöbbször mennyiségi szempontból különbözik az egészségtől.

A pszichoanalízis a belső világunk működéséről, valamint annak a viselkedésünket befolyásoló hatásairól nyújt elmélyült, hosszú távú, személyes és professzionális kapcsolatban megszerezhető ismereteket. Célja, hogy az egyéni viszonyulás-, és működésmód feltárásán keresztül olyan emlékezeti tartalmak, emocionális tapasztalatok tudatába juthassunk, mely tudás nem csak a fejlődési deficitek vagy maladaptív magatartás magyarázatát jelenti, hanem a személyiség érését, integrációját is elérhetővé teszi. Az egyén belső szabadságának, autonómiájának létrehozása, vagy helyreállítása a pszichoanalízis szerint az addig elutasított személyiségrészek megismerésétől, és a kóros védekezések szükségtelenné válásától várható.

Ajánlott azoknak, akik rendszeresen kerülnek életük során hasonló, de számukra kényelmetlen helyzetekbe, kapcsolatokba, melyektől szenvednek; akiknél tüneteik (szorongás, depresszió, szélsőséges, vagy éppen át nem élt érzelmek, ismeretlen eredetű fóbiák, stb.) alapján feltételezhető, hogy lelki okok állnak a háttérben; akik szeretnének elmélyült önismeretben fejlődni; akik nem félnek elköteleződni egy hosszú (akár évekig tartó) önfeltáró lélektani munkára és képesek vállalni az ezzel járó idői, anyagi és lelki megterhelést.

A hatékonyságvizsgálatok szerint az eredmények hosszútávon realizálódnak. A pszichoanalízis természetesen nem vetélkedik a mai gyors, azonnali sikereket ígérő gyógyszeres, vagy viselkedésmódosító terápiákkal, hiszen egészen más szintet céloz meg. A jelenleg is folyó kognitív, és idegélettani vizsgálatok, valamint a csecsemőkutatások egyrészt igazolják a pszichoanalízis elméleti téziseit, másrészt módosítják, gyakorlatának fejlődését is biztosítják.

A pszichoanalízis standard módon heti 3 vagy 4 alkalommal, előre rögzített időpontban történő találkozás, amelyben a terapeuta kevésbé aktív, nem tanácsot ad, hanem munkája elsősorban a megfigyelésre és értelmezésre korlátozódik. Az analizált a mélyebb lelki rétegek eléréséhez szükséges állapot fenntartása érdekében fekvő helyzetben, szabad asszociációk útján (lehetőség szerint mindent kimondva) "tudósít" a benne lezajló folyamatokról, legyen szó gondolatokról, álmokról, érzésekről, vagy fantáziákról. Ilyen módon feltárul az az egyéni kapcsolati és viszonyulási rendszer, ami a tüneteket okozza, vagy fenntartja. A pszichoanalízisben éppen a hosszú távú, elmélyült kapcsolatban korrigálódnak a meghatározó korai élmények, illetve az ezekről szóló egyéni elbeszélés. A pszichoanalízis ma már nem csupán "rekonstrukció", sokkal inkább egy közös "újra-konstruálása" az egyén múltjának, jelenének.